A Vendéglőről

Éttermünk, panziónk, szolgáltatásaink iránti érdeklődése nagy örömünkre szolgál. Célunk, hogy mindig, mindenben a legjobbat nyújtsuk vendégeinknek – ételekben, italokban, kiszolgálásban, pihenésben és élményben egyaránt.

Amennyiben először hall rólunk, engedje meg, hogy eme köszöntőnkkel, valamint fényképeinken és étel-, italválasztékunkon keresztül bővítsük ismereteit. A 47-es főút mellett, Orosháza és Békéscsaba között, Telekgerendás szélén kellemes környezetben, különleges ételekkel, színvonalas kiszolgálással várjuk vendégeinket! A hagyományos ételkínálat mellett változatos különlegességekkel is kedveskedünk a betérőknek.

Éttermünk alkalmas üzleti megbeszélések, családi, baráti összejövetelek zavartalan lebonyolítására. A hét minden napján, naponta változó menü ajánlat várja az ebédelni vágyó kedves vendégeinket. Akár helyben, akár elvitelre, kiszállítással is kérhetik ebédjüket. Csoportok alkalmi és rendszeres étkeztetését is vállaljuk, ez esetben telefonos egyeztetés szükséges. Étel és italkínálatunkat megtalálja az Étlap menüpont alatt. A jó idő beköszöntével egy időben az épület előtt található 100 fős teraszunkat is évről évre megnyitjuk. A nádtető árnyékában ínycsiklandó illatok szállnak a levegőben.

Éttermünk kínálata széles, ételeink különféle halakból, szárnyasokból, sertéshúsból, marhahúsból készülnek. A magyaros ízek kedvelői éppúgy találnak fogukra való falatot, mint a vad-, vagy a halételek hívei. Az alakjukra vigyázó, könnyedebb fogásokra vágyó vendégek is széles kínálatból választhatnak. Ez utóbbi kategóriában különleges íz élményt ígér a Camamber sajt áfonyával, ám a fokhagymás mézes csikemell filé mákos rizzsel is felejthetetlen étel, harmonikus ízeivel. A magyaros konyha híveinek egyik nagy kedvence a babgulyás füstölt csülökkel, de a vendégek körében népszerűek a szárnyassültek is.

Kérem, tekintse meg weboldalunkat, ismerkedjen meg velünk, és ha erre jár, térjen be hozzánk, kóstolja meg főztünket! Szívesen látjuk Önt, kedves családját, barátait egy jó ebédre, egy kellemes vacsorára, mindezt az alföldi emberek híres vendégszeretetével. A mielőbbi találkozás reményében kívánunk kellemes böngészést a Teleki Csárda weboldalán!

Üdvözlettel: Uhrin Mihály tulajdonos

.